Mond kérdezhetek valamit? Miért sírsz mikor nevetni is tudnál? Miért futsz ha szembe is nézhetnél a dolgokkal? Miért reménykedsz mikor cselekedhetnél is? Mond mire vársz mikor annyi mindent tehetnél? Miért nézel némán ha beszélgethetnénk is?
Szomorú vagy? Fáj az élet? Úgyan!
Örülj hogy látthatod szerelmed tűzes szemét, örülj hogy nézheted a naplementét, örülj hogy gyönyörködhetsz gyermeked ragyogó arcában.Mond mit tennél ha egy nap elveszne szemed ragyogása, ha egy nap már nem éreznéd az ízek csodáját, ha egy nap már nem csókolhatnál büntetlenül? Mond mit tennél ha szádon nem jönne ki soha többé egyetlen csodás hang se, ha nem mondhatnád többé hogy szeretlek? Nem énekelhetnél szomorúságodban vagy örömödben? Mit tennél ha többé már nem lenne bizsergető a simogatás, ha nem adna biztonságot az ölelés? Mielőtt sírsz mond, akkor mit tennél? Mit tennél ha egy nap magányosan ébrednél, magaddal akinek egész életedben éltél!Mond mikor tettél valamit is másokért tiszta szívből? Mond hányszor mondtad el mindenkinek mennyire is szereted? És ha most vége lenne? Mond de úgy tényleg őszintén, nem bánád hogy sírtál mikor nevethettél volna, hogy panaszkodtál mikor cselekedhettél is volna, hogy utálkoztál mikor szerethettél volna, hogy belerugtál mikor segíthettél volna? És hogy bizony többet is tehettél volna, de akkor már késő akkor már vége..